Budapest TAG

 

 

Ahogy már korábban említettem, nagy változások előtt állunk, és hamarosan elköltözünk a fővárosból. Ezzel kapcsolatban mostanában sokszor végig gondoltam az elmúlt éveket, a kezdetektől mostanáig, és gyakran nosztalgiázom. 2004-ben költöztem Budapestre. Éppen most nyáron lesz 13 éve.

Ilyen hosszan korábban nem laktam egy városban sem. Pécsen és Debrecenben éltem korábban, 5 – 5 évet, a gimnázium, majd az egyetem alatt, ezután jöttem fel a fővárosba. Az első évek nagyon pörgős, mozgalmas időszakai voltak az életemnek. A legjobb barátnőim is itt éltek és rengeteget voltunk együtt. Közben lettek újabb ismeretségeim is. Igyekeztem összehozni az embereket, mindig szerveztem programokat és sokat jártunk el szórakozni. Nagyon klassz időszak volt. Eközben ismertem meg a férjemet, de az ismeretségből három évvel később lett csak kapcsolat. Közben sokat dolgoztam, letettem 2 szakvizsgát, kipróbáltam magam a szakmában. Majd miután a férjemmel egy pár lettünk, egyre több időt töltöttünk vidéken, és mára már leginkább a kikapcsolódást is városon kívül keressük.  Persze még mindig szeretünk a Rakpart mentén végig villamosozni, sétálni a belvárosban, beülni egy moziba, vagy egy étterembe, és a város adta egyéb lehetőségeket is kihasználjuk, de már minden megváltozott körülöttünk és úgy érezzük egy kicsit nyugisabb környezetre vágyunk, ezért döntöttünk a váltás mellett.

A Budapesthez kötődő élményeimet mazsolázva gondolatam egy bejegyzést megér a téma. Talán Nektek is lesz kedvetek írni a fővárossal való kapcsolatotokról! Én kíváncsi lennék!

Íme a 10 kérdés és az én válaszaim!

“Budapest TAG” Tovább olvasása

Reklámok

Olvasás éjszakája 2016

pexels-photoreading

Az Olvasás Éjszakája programjaira tavaly figyeltem fel először, pedig az idei már a negyedik alkalom lesz. A program célja, hogy írók, olvasók, könykiadók egy éjszakára kora estétől hajnalig együtt hozzanak létre egy “más világot”, ahogy a szervezők megálmodták. A fesztivál egyben népszerűsíti a nemzeti irodalmat és magát az olvasást. Idén 2016. október 8-án kora délutántól érhetőek el a programok a rendezvény különböző helyszínein az ország több pontján. A helyszíneket és a részletes programokhoz a linkeket alább megtaláljátok!

“Olvasás éjszakája 2016” Tovább olvasása

Jó élmény befőtt #91

image

Jó élményekkel május második felében is sikerül gazdagodni. Idén először:

ettem epret, készült tojásos nokedli friss salátával, eljutottunk a Városligetbe kettesben, kezdtük végre tervezni a nyarat… És életemben először felkértek esküvői tanúnak. Csupa izgalom! Köszönöm…

“Jó élmény befőtt #91” Tovább olvasása

Sárkányok éjszakája az állatkertben

image

Páratlan éjszakai kalandra hív a Fővárosi Állat – és Növénykert! Az áprilisban nyílt Sárkányok Éjszakái c. program vasárnapig (május 22.) látogatható, minden este 19 és 22 óra között. Én már hetek óta készültem erre az eseményre, de valami mindíg közbeszólt. Tegnap este végre sikerűlt eljutnunk, szuper volt és ha kedvet kaptok még ti is megnézhetitek!

“Sárkányok éjszakája az állatkertben” Tovább olvasása