Jó élmény befőtt #124

Március, március. Nagyon szeretem ezt a hónapot. Több okból is. Már tényleg napról napra közelebb a tavasz, és mire átlépünk áprilisba, hátunk mögött a tél. Ilyenkor ébrednek a kedvenc hagymás virágaim, mint a krókusz, a nárciszok, és a tulipán. 10-én van Ildikó nap, Édesanyám névnapja. Több kedves ismerősöm is viseli ezt a nevet, és mindegyikőjükre szívesen gondolok, mind kedvesek nekem, ezen a napon a lelkem mindig ünnepel. Családi ünnepből születésnapok is jutnak bőven erre a hónapra, egy-egy hétvégénk ünnepléssel telt. A tavaszi napéjegyenlőséget követően egyre közeledik a Húsvét ünnepe. Átállítjuk az órákat is, reggel világosban indulhatok dolgozni, a délutános műszakokban pedig világosban lépek ki és a nagy sötétedés előtt már hazaérek.

Szeretem ezt a változást, jót tesz nekem. Annak ellenére, hogy ez a hónap ilyen “ébredezős” és örömteli volt, mégis csak nehezen értem ide, hogy írjak a mindennapokról. A terveimhez képest, most alig született bejegyzés. Egyrészt rengeteg dolog történt, ami lekötött, és frissében nehéz írni róluk,  másrészt a “tavaszi fáradtság” -nak nevezett lelassulás és befelé fordulás utol ért engem is. Iyenkor úgy érzem engedni kell, hogy legyen egy csendesebb időszak, ha így esik jól, aztán úgyis visszatérek.

Jó élményekben bőven volt részem, hálás is vagyok március minden kellemes pillanatáért, a Jó élmény befőttet sem szeretném teljesen elhagyni, így egy kicsit rendhagyó módon “mindent bele” módon gyűjtöm most össze a hónap legyszebb élményeit.

“Jó élmény befőtt #124” Tovább olvasása

Reklámok

10 dolog, ami hozzám tartozik – TAG

love-pen-bed-drinking

My 10 Essentials: Ezt a TAG-et Megvalósítás Blog-on találtam (itt), ő pedig Zandras’s Cafe-n, aki a Kialakító -n talált rá, ahová az Oh My Brush blog – ról érkezett. Idáig követtem a TAG-et rákjárásban. Mindig írom,hogy nagyon szeretem a TAG bejegyzéseket, érdekes volt belenézni a többi blogger mindennapjaimba, és látni, hogy nekik mi a “10 Essentials” a mindennapjaikban.  Úgy láttam, több közös pont is van a listákban, mint pl. a telefon, a sálak, a kedvenc kozmetikumok, a tea és/vagy a kávé.

Összegyűjtöttem én is azt a 10 dolgot, ami hozzám tartozik. Tartsatok velem!

“10 dolog, ami hozzám tartozik – TAG” Tovább olvasása

A nap bloggere voltam

MBBK

A “nap bloggere” voltam a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége csoportban február 29-én, a születésnapomon. Köszönöm ezt a lehetőséget az adminoknak! A feltett kérdések nagyon tetszettek, ezeket köszönöm a bloggertársaimnak! Megpróbáltam a kérdésekre az egyes témákat kimerítően válaszolni, nyíltan és őszintén leírni a gondolataimat. A Liebster Award válaszok után, most újabb témákban igyekeztem megnyílni előttetek, olvasók előtt. A kérdések és a válaszaim:

“A nap bloggere voltam” Tovább olvasása

Liebster Award díjat kaptam!

liebster1

Nagy meglepetésemre Liebster Award díjat kapott a blogom a napokban. Aki meglepett, megtisztelt ezzel a bloggerek közti vándordíjjal: Gera Kamilla, a  Kamilla Harmónia   c. blog szerzője, sőt inkább “alkotója”, hiszen mandalafestő.  Szemet, szívet gyönyörködtető mandaláit sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe! Köszönöm Neki ezt a jelölést, nagyon jól esik.

A Liebster Award vándordíj Németországból indult, bloggerek adják egymásnak az online világban, célja hogy minél több blog és blogszerző legyen felfedezve. A díj kifejezvi egyben  egymás munkája iránti elismerésüket. A “liebster” jelentése: legkedvesebb.

A díj kötelezettségekkel, feladatokkal jár és van néhány szabály, amit be kell tartani.

A szabályok:
-Köszönd meg a bloggernek, aki jelölt téged még a poszt elején, és jelöld meg őt ill. a blogját!
-Ismertesd a szabályokat!
-Válaszolj a jelölő blogger kérdéseire!
-Írj 11 érdekes tényt, kevésbé köztudott dolgot magadról, hogy az olvasóid jobban megismerhessenek!
-Nevezz meg maximum 11 jelöltet a díjra, és jelöld meg a blogjukat!
-Tegyél fel 11 kérdést a te jelölt bloggereid számára, amit majd nekik kell megválaszolniuk!

A szabályok változnak, ahogy látom pici eltérés akad a leírásokban, de a legfontosabb 3 kritérium az alapvető: 1. A feltett kérdésekre válaszolni kell, 2. Jelölteket kell megnevezni, 3. Feltenni a saját kérdéseinket a megjelölt bloggertársaknak.

Jöjjön végre tehát az én Liebster Award bejegyzésem lényege! : A fennt megnevezett feladatok teljesítése. Kezdem a Kamillától érkezett kérdésekre adott válaszokkal, majd a 11 ténnyel velem kapcsolatban és végül megnevezem én is a jelöltjeimet és felteszem a kérdéseket.   “Liebster Award díjat kaptam!” Tovább olvasása

30 napos rajz kihívás

wpid-img_20150902_150745.jpg

Múlt héten a Pinterest-en barangolva rátaláltam egy 30 napos “firka” kihívásra. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Elkezdtem keresgélni, és számos ötletes rajzos kihívást találtam. Az ötlet jópofa, mindössze annyit kell tenned, hogy a lista alapján 30 napon át minden nap készítesz egy vázlatot, vagy firkát, rajzot.  Választottam egy listát, és szeptember 1-én belefogtam a rajzolásba! “30 napos rajz kihívás” Tovább olvasása