Havi zárás #10 – 2017 október

Az előző szófelhőmhöz hozzátettem néhány szót; a programok, az eső és hűvős szavak kerültek a képre, így született meg az októberi. Az utóbbiak, azaz az időjárásváltozás, illetve még a korábban érkező sötétedés is rosszul estek most nekem. Másrészt eljött újra az esti teafőzések, az olvasással töltött kuckózós órák időszaka, amit szeretek az őszben. Október legfontosabb momentumáról, a családi ház megvásárlásáról már olvashattatok (itt). Természetesen ettől kezdve a gondolataim folyamatosan olyan dolgok körül járnak, mint a birtokba vétel, a  beköltözés, a tisztasági festés,  és a helységek berendezése. A hivatalos ügyek intézése után el is kezdtük az ismerkedés a különböző lakberendezési áruházak kínálatával. Ha minden a tervek szerint alakul, november végén megkapjuk a kulcsokat. Azon túl, hogy sokat foglalkoztunk a témával és folyamatosan tervezgettünk, miután a legnagyobb izgalmakon túlestünk, próbáltunk ki is kapcsolni. Ezekről az élményekről mesélek ebben a bejegyzésben!

“Havi zárás #10 – 2017 október” Tovább olvasása

Reklámok

Jó élmény befőtt #135

Június második felében nem volt könnyű lépést tartanom a mindennapi feladatokkal, örültem, ha tudtam éppen milyen napot írunk. Így aztán a hónap második fele gyorsan el is repült. Már láttátok az elmúlt két hónapban mindig pörgős, mozgalmas mindennapjaim voltak. Hétközben mindig sok intéznivaló és munka akadt, de hétvégére is volt program, utóbbiak mindig segítettek levezetni a stresszt. Így egészen jó hangulatban evickéltem át ezen a mozgalmas hónapon. És  végül a hónap végével lezárult egy 6 éves időszak. Ezt részben nosztalgikusan, részben meghatódva éltem meg. Beletelik még egy kis időbe, mire teljen megszokom az új helyzetet, de örülök a változásnak, jó érzés.

 

Amiért hálás vagyok június második felében:

“Jó élmény befőtt #135” Tovább olvasása

Jó élmény befőtt #121

plums-fruit-jar

Az év 4. hetében is sikerült újabb jó élményeket gyűjteni, amiért hálás lehetek. Első sorban azért, hogy láthattam a szüleimet, ilyenkor egy-egy hétvégi hazautazás előtt mindig jó élmény már maga a várakozás is. Két héttel ezelőtt szerettünk volna utazni, de éppen akkor gyengültünk le, így ismét hálás vagyok azért is, hogy sikerült meggyógyulni, és ezzel lehetővé vált az utazás. Hálás vagyok továbbá:

“Jó élmény befőtt #121” Tovább olvasása

Jó élmény befőtt #116

Lassan az idei év utolsó jó élmény befőttjei kerülnek a virtuális élménygyűjtemény polcra. Egyrészt hihetetlen, másrészt olyan jó érzés is, hogy lassan megint eltelt  egy év. Annyi minden történt! A heti rendszerességű hála-szösszenetek, beszámolók, élmény listák által, ha visszanézek az évre nagyon mozgalmasnak, élménydúsnak és tartalmasnak látom. És itt december közepére is jutott még elraktározni való. Aki rendszeresen látogatja a blogot, vagy követ Instagramon, biztosan látta, hogy az év vége tartogatott nekem még egy szép kirándulást Csehországba. Hetek óta ezeket a napokat vártam. És tulajdonképpen az egész múlt hetemet ez az utazás határozta meg. 

Amikért hálát mondok december közepén: “Jó élmény befőtt #116” Tovább olvasása

Jó élmény befőtt #110

ŐsziJAM.jpg

Október utolsó napjai és november érkezése összeolvadtak nálam, az otthon töltött napok még folytatódtak és kedd délután jöttünk csak vissza Budapestre. Az előző heti jó élményeimhez kapcsolódva első sorban még mindig a szüleimnél töltött időért vagyok hálás. Csak négy napra utaztunk haza, és ezek is jövős-menős napok voltak, de nagyon jól ki tudtam kapcsolódni és szuperül feltöltődtem. Aztán jöttek a dolgos mindennapok, nem volt könnyű visszazökkenni, de sikerült minden napba egy  jó élményt csempészni. Örülök, hogy elkezdtem a kis Hálanapló vezetését, mert segít minden nap, hogy mire eljön az este, bármi történt is velem az nap, a fókuszom azokon a dolgokon legyen, amikkel kapcsolatban jó érzéseim vannak. “Jó élmény befőtt #110” Tovább olvasása